MAC BUDAPEST

2017.08.15. |
A MAC Magyarország legrégebbi sportegyesülete, amelyet 1875-ben alapítottak. A jégkorong-szakosztály kalandos utat járt be az évtizedek során. A klub 1988-ban kapott új erőre és beolvadt a Népstadion Szabadidő Egyesületbe, majd 1993-ban Mac Népstadion lett a klub neve. A klub a felnőtt csapata a 2000-es évekig az első osztályban játszott, ez megszűnt, de az utánpótlás képzés folytatódott. A mai MAC Budapest története tulajdonképpen 2011-ben kezdődött, amikor a MAC-Népstadionból kiválva önálló sportegyesületként, MAC Budapest Jégkorong Akadémia néven folytatta működését. 

Viszonylag rövid idő alatt az egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelő műhellyé nőtte ki magát, és 2015-ben elérkezettnek látta az időt, hogy felnőttcsapatot indítson a MOL Ligában, ezzel is biztosítva a fiatal tehetségek fejlődését, megtartását a magyar jégkorongnak. A klub kötelékéből olyan játékosok kerültek ki, mint Kovács Csaba, Sebők Balázs vagy Nagy Krisztián.

A felnőtt csapat viszonylag rövid eddigi életében is felbukkan a szlovák szurkolók számára is ismerős név, Tomas Klempa a Piestany csapatában is játszott, az u18-as szlovák válogatott mellett. Nagy Gergő a csapat játékosa korábban egy szezonban a Nove Zámky csapatát erősítette.

Ha úgy tetszik, a MAC ajtóstul tört be a felnőttek mezőnyébe, hiszen újoncként ezüstérmes lett a MOL Ligában, majd az 2016-2017-es szezonban ugyancsak eljutott a döntőig. Így az Erste Liga mellett a 2017/18-as idényben a Visegrád-kupában méretnek meg.

A Magyar Kupa-címvédő MAC Budapest otthonául az újbudai InfoParkban fekvő Tüskecsarnok szolgál. A 2500 férőhelyes modern létesítmény nemcsak jégkorongcsarnokként funkcionál, hiszen több sport- és kulturális eseménynek is helyszínéül szolgált. Alagsorában számos edző- és sportterem áll rendelkezésre.